HUMAN TELEX, mint örökbefogadónk… - 2019. december 13.

    Péntek 13. lévén a legszerencsésebb napot tudhatjuk magunkénak, és a legszerencsésebb óvodának mondhatjuk magunkat a „Fogadj örökbe egy óvodát!” országos program résztvevőjeként és szereplőjeként. A program kapcsán több egyéni és családi örökbefogadónk is akadt, nekik ezúton is köszönünk mindennemű adományt. Ma azonban Budapesti vendégeink voltak, a HUMAN TELEX Reklámügynökség munkatársai, valamint ügyvezető igazgatójuk – Hajnal Tamás - személyében.

    Ők a legnagyobb örökbefogadóink, akiktől ezen rövid idő alatt is rengeteg segítséget és támogatást kaptunk, amely támogatást még 2 évig élvezhetünk. Csodaszámba vehetjük a segítségüket, úgy a cégét, mint a benne dolgozó jószívű emberekét, és családjaikét. Felújították az ebédlőnket, melynek során egy hétvégén megtörtént a parketta felújítása, valamint teljesen új bútorokat – asztalokat, színes székeket – kaptunk, melyet teljes karácsonyi pompával adtak át nekünk a mai napon. Az újrabútorozott ebédlőbe feldíszített fenyőfa, alatta rengeteg játék, édesség várta a csillogó szemű, boldog gyerekeinket, valamint kb.70 db műanyag motor a folyosón. Cserébe ezért a sok szépért, jóért megható és gyönyörű műsorral kápráztattuk el mindkét csoport részéről vendégeinket, akiknek szíve-lelke lett megtöltve egészen karácsonyig eltartóan, de talán még utána is.

    MINDENT-MINDENT HÁLÁS SZÍVVEL KÖSZÖNÜNK!!!!

     

     

    © 2017 - 2020 Minden jog fenntartva! Bernáth Aurél ÁMK Designed By WP

    Weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.