Kicsik és nagyobbak örömére idén is ellátogatott óvodánkba a Mikulás. Kedves szavakkal köszöntötte a várakozástól nagy izgalomba lévő gyerekeket, akik versekkel, dalokkal kedveskedtek a Télapónak. Az ajándékosztó ezek után egyesével szólította a gyerekeket, mindenkihez és mindenkiről volt pár dicsérő vagy akár jóra intő szava.

    Nagy megtiszteltetés érte óvodánkat és annak 10 főből álló nagycsoportos gyermekcsapatát.. A Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Marcali Tagintézményének szervezésében részt vehettünk az általuk 7. alkalommal megrendezett gyógytestnevelési sport napon a Marcali Sportcsarnokban.

    Megkezdődött a 61. nevelési év a somogysámsoni óvodában, valamint az ÁMK valamennyi intézménye számára új tanév indult. A nyár utolsó napjaiban óvodapedagógus hiány mutatkozott, de közel egy hetes keresgélés után sikerült megoldást találni a problémára. Újra intézményünkben dolgozik a januártól nyugállományba vonult kolléganő.

    Településünk civil szervezete – Somogysámsonért Egyesület – kezdeményezésének és fő szervezésének köszönhetően két év kihagyás után ismét megrendezésre került a Somogysámsoni Gyermekfesztivál, immár 18. alkalommal. Óvodánk és annak kb. fele gyermeke első alkalommal csatlakozott a rendezvényhez, melyet gyermek-felnőtt egyaránt élvezhetett és biztosan nem bánta meg a jelentkezést. Az egy hét folyamán küzdhettünk a rendkívüli hőséggel is, de mindezt figyelmen kívül engedték hagyni a színes programok.

    © 2017 - 2020 Minden jog fenntartva! Bernáth Aurél ÁMK Designed By WP

    Weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.